-
Hívjon minket
0040259432884 -
Írjon emailt
biharmegye@rmdsz.ro bh.ertektar@gmail.com
Hívjon minket
0040259432884Írjon emailt
biharmegye@rmdsz.ro bh.ertektar@gmail.comSzalárd és Hegyközszentimre között a Berettyó partján található Adorján
vára, amelynek ma már csak egy sarka áll. A vár nevének eredete vitatott,
több változat is ismeretes helybeliek számára, például az, hogy valamikor régen
a környéken lakott Szent Adorján, aki nevét adta a várnak. A hivatalosan
elfogadott változat szerint még az Árpád-korban a közelben feküdt egy
Adorján nevű település, amely a korának egyik forgalmas kereskedelmi útvonala
mellett terült el. Adorján jó földrajzi elhelyezkedésének köszönhette,
hogy benne volt a kor kereskedelmi vérkeringésében, hiszen a Nagyvárad felől
érkezők a Berettyónál meg tudták itatni a lovakat, maguk az utazók is fel
tudtak frissülni, illetve pihenni Adorjánban.18 A várat valamikor 1276 előtt
Pál országbíró építette a saját földjeinek védelmére. A várat és a hozzá tartozó
birtokot a Borsa család foglalta el és tette meg székhelyévé. Mint ismeretes
Károly Róbert uralkodása kezdetén az oligarchák, azaz kiskirályok hatalmának
letörésére nagy erőket mozgósított. Ezt tette Borsa Kopasszal is, aki az
1317-es nyári ostrom után elmenekült a várból. Adorján várát több ízben lerombolták,
majd újjáépítették. Először török hódoltság idején semmisítették
meg, majd a vasvári béke és a szatmári tárgyalások értelmében Apafi Mihály
fejedelem volt kénytelen újra leromboltatni.19 A környékbeliek még az 1960-
as években is felhasználták a vár tégláit építkezési célokra. A mára megmaradt
vársarokra már jobban odafigyelnek, körülbelül 2 éve a talapzatot is lebetonozták,
mert félő volt, hogy a rom összedől. Állítólag az Adorján vár alatt
egy kiépített alagútrendszer húzódik, amely egyik irányban a Kövecses-dombon
állott régi templomon át Szentjobbig, a másik irányban egészen Szalárdig
(egyesek szerint Nagyváradig) tart. A járatok létezését ez idáig nem sikerült
bizonyítani.
Forrás: Hegyköz Kollégium, Dukrét Géza és Lenkei Róbert (szerk.), 2016