Sor- és kódszáma a műemlékek lajstromában: 235. BH-II-m-B-01077.
Republicii 12. Az utca régebbi elnevezései: Rákóczi (1940), Fő utca (1890), Nagy utca (1727).
 
Az Apolló-palotát 1912 és 1914 között építették szecessziós stílusban.

A 19. században a Fő utca 12. száma alatt, a mostani Apolló-palota helyén még az 1820-as években épített hasonló nevű fogadó állt. Nagyvárad közgyűlése 1887 elején elhatározta, hogy a vele szemben levő sarkon, a Bárányka fogadó helyett egy új szállodát építtett. Ezzel egy időben arról is döntöttek, hogy a régi Apolló fogadót bérházzá alakítják, de később több közintézmény is ide költözött, igaz csak ideiglenes jelleggel.
Az egykori Apolló fogadó sorsa 1910-ben pecsételődött meg. A város értékesíteni akarta a telket. Két lehetőség közül választhattak a tanácsosok: vagy eladják örök áron, vagy a város épít oda szállodát, vagy lakóházat, amelyet majd bérbe adnak. Végül a városatyák az utóbbi változat mellett döntöttek.

1911 tavaszán ifj. Rimanóczy Kálmán beterjesztette az új Apolló tervét, amelyet a város törvényhatósága elfogadott, megbízta az építészt a részletes tervek elkészítésével. A mérnöki hivatal és a bizottságok véleményezése alapján a tanács javasolta a közgyűlésnek, hogy hirdessen nyilvános pályázatot az Apolló-palota felépítésére. A közgyűlés 1911 júliusában a javaslatot elfogadta, a következő év márciusában megtartották a versenytárgyalást is. A legelőnyösebb ajánlat beterjesztőjeként Rimanóczy kapott megbízást 1912 tavaszán. Júliusban a Belügyminisztériumban is jóváhagyták, hogy a város felépíthesse saját költségén a palotát, de ifj. Rimanóczy Kálmán ugyanebben a hónapban váratlanul elhunyt. Özvegye, az iránta való kegyeletre hivatkozva, arra kérte a városi tanácsosokat, hogy néhai férje legkiválóbb munkatársára, Krausze Tivadarra bízzák az építést, mivel „férje vele együtt dolgozta ki az Apolló építkezésének eddigi terveit, s vele állapították meg azokat a még szükséges műszaki munkákat, amelyeknek elvégzésében a tragikus halál gátolta meg. Mindenképpen méltányos, a város érdekében is levő, tehát az özvegy kérése: Rimanóczy Kálmán életének utolsó alkotását, az ő eszméit, intencióit közvetlenül ismerő, Krausze Tivadar okl. műépítész fejezze be, aki erre a leghivatottabb.”

A váradi sajtó 1913 szeptemberében már azt írta, hogy a munkálatok a jövő év tavaszára befejeződnek. Ha nem is 1914 májusára, ahogy azt elképzelték, de még ugyanabban az évben állt Rimanóczy szép palotája. 

Az Apolló-palota sűrgős restaurálásra szorulna, de ez egyre halasztódik, főleg a résztulajdonosok szűkös anyagi helyzete miatt.

Erre utalnak az épület díszítésében gyakran visszatérő hegyes, a neogótikára jellemző formák, a sarokrész toronyszerű lefedése, az utóbbi tetejének megtört ívei, az attika záróvonalának törései, a díszes oromzat megjelenése a főhomlokzat középrizalitjának lezárásaként, az egymás alatti ablakok vertikális tagolással összefogott markáns kiemelése. A díszítőelemek közül figyelemre méltó a német empire-t idéző gazdag heraldikai díszítés: a nagyméretű címerpajzsok a sarki rész falsávjainak felső részén, amelyeket leveles fűzér díszít, alattuk pedig a fűzérekkel övezett vakkerethez kapcsolt gyűrűkből egy emelet magasságú szalagpár hull alá. De úgyszintén figyelemre méltóak az ablakok és erkélyek virágos, girlandos díszítései.

Az egész épület lábazatszerű kiképzés benyomását kelti, mivel az egyenes síkú földszint feletti rész függőleges tagolású. A Szaniszló utcai homlokzatot a két megtört vonalú oromzatban végződő rizalit, míg a főhomlokzaton főképpen a középrizalit tagolja. Ez utóbbit az orommező síkjában négy nagyméretű kőszobor díszíti.

A magasföldszintű, háromemeletes épület stílusa a berlini szecesszióval, a Jugendstillel rokon. Mint láttuk, a német Jugendstil korántsem egységes stílus, az új elemek mellett meghatározó a historizmus, a korai expresszionizmus és a különféle Heimatstil-motívumok szerepe. Mindez érezhetó az Apolló-palotánál is.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016