SZALACS - SĂLACEA

Az Érmihályfalvát Margittával összekötő műútról lehet megközelíteni, az Ottományból kivezető községi úton. Ottománytól 6 km-re fekszik. A szalacsi nagy utat „ad magnam viam Zoloch”, a Szabolcs vármegyei határjárásában említik 1067 körül. A Váradi Regestrumban: 1215. Zolos, 1217. Zolocha, Salech, 1232. Zolocha, 1291. Zoloch, 1332. Zalach, 1570. Szalaczy, 1772. Szalacs. Neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A cseh Szalac személynév jelentése darabont, csatlós. Mivel az észak-erdélyi só szállításának itt volt a fő lerakodóhelye, egyesek szerint a szláv sol – só – főnévnek az -acs képzős származéka.

Borospincék

Jellegzetesen, a domboldalba ásott, helyenként szabályos utcát alkotó pincesorok. A pincék száma megközelíti az ezret. Legtöbbjük még a 19. században épült, a legrégebbi 1803-ra datálható. A legnagyobb a háromlyukú, ún. nagypince, amely 1816 és 1822 között épült, téglából. Hosszúsága 80 m, szélessége 3 m.

Borbély Gábor, Az Érmellék szőlészete és borászata című kötetében a következőket írja: „...Présházakat vagy előpincéket építettek. Szalacson egyszerű volt: be kellett ásni a domboldalba és máris adott volt három szilárd, természetes anyagú fal. Alapterületük igen változó: 300–400 cm hosszú, 400–600 cm szélesek. A présházas pincéknek egyetlen épített homlokzata van és ezen található a pince egyetlen bejárata, így természetes, hogy nagy gondossággal alakították ki, mind építészeti, mind biztonsági szempontból. A szalacsi pincesoron igen régiesnek tűnnek a bárdolt pallódeszkákból készült falak. Az alsó talpgerenda sarkaiba és az ajtó helyén ácsolt oszlopokat állítottak. Az alsó és felső gerenda egymás felé forduló vájataiba pedig beillesztették a függőlegesen álló pallódeszkákat. Az építményre alacsony hajlásszögű, félereszes tetőforma került, amely vastag nádborítást kapott, végül pedig földdel borították. Így nem meglepő, hogy ma már dús növényzet, szerteágazó fás szárú bokrok sokasága él, fejlődik, sokasodik a pincék felett. Odébb a tégla homlokzatú pincék sorakoznak, egyszerre kölcsönözve monumentalitást és intimitást a szélesedő vagy keskenyedő pinceutcának. Nem engedik kifutni a tekintetet! Szemünk mindegyre megakad az egyszerű, lépcsős szegélyű, a lapos hajlású háromszög alakú, vagy a népies barokkból ihletődött hullámos vonalú oromfalakon...A borospincék rangja a pinceajtókon is lemérhető. Részei a keményfából készült talpgerenda, a csapolással rögzített ajtófélfák és a szemöldökfa. Szalacson feltűnik a geometrikus- és növényi ornamentika: rozetták, stilizált tulipán, virágszár és levélmotívumok. Az ajtók egy- vagy kétszárnyúak. Szépek a sűrű rácsozatú szalacsi faajtók, melyek tartósság és biztonság, de bizonyosan dekoratív célból is kívülről vasalást kaptak. A kovácsok nagy szakértelemmel, talán kicsit a bor igézetében is, valós művészi értékkel bíró kovácsolt vasajtókat készítettek. A vaspántok találkozásánál igazi vasvirágokat kalapáltak, a vaspántok végeire pedig inda- és levélutánzatokat formáztak.”

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016