ÉRADONY - ADONI

ÉRTARCSA – TARCEA KÖZSÉG

A Nagyvárad-Szatmárnémeti főútvonal mentén fekszik, az ottományi letérő előtt balra, a főúttól két kilométerre. Neve először 1262-ben tűnik fel, Odon formában. 1337. Odun, 1408. Eeradon. Az Adony helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló Odun személynév bajor-osztrák eredetű, a magyar Ádám megfelelője.

 

Római katolikus templom

Sor- és kódszáma a műemlékek lajstromában: 251, BH-II-m-B-01093.

Elnevezése: Szentháromság.

Éradony 246. szám.

A barokk stílusú templomot gr. Haller Antal építtette 1786-ban, Szarka Gábor esperes szentelte fel. 1829-ben belső, 1830-ban külső felújítást végeztek. 1980-ban újra renoválták. A templom mai bútorzata 1906-ban készült. Carrarai márványból készült keresztelő medencéjét 1907-ben hozták Budapestről.

Egyhajós, keleti homlokzati tornyos, kontyolt nyeregtetős templom, keskenyebb, egyenes lezárású apszissal. A torony alatti főbejárata egyenes lezárású. Fölötte nagyméretű félköríves lezárású ablak szemöldökkel és könyöklőpárkánnyal. Két oldalán, hasonló méretben és díszítéssel egy-egy szoborfülke, kisméretű szoborral. Közöttük és a széleken fejezetes pilaszterek láthatók. A szépen profilált koronázópárkány alatt van még egy párkány, amely összeköti a pilasztereket. A torony testét egy övpárkány két részre osztja. Az alsó rész tükrében egy kisebb, szegmensíves záródású, könyöklőpárkányos, zsalugáteres ablak, a felső rész tükrében, mind a négy oldalon, egy-egy nagyobb, keretezett, szintén zsalugáteres ablak látható. A toronysisak alatt barokk óraíves párkányok vannak. A hajó oldalfalait az épület lábazatára támaszkodó lizénák tagolják, amelyek a koronázópárkány alatti falsávba futnak. Közöttük nagyméretű, szegmensívesen zárt, könyöklőpárkányos ablakok vannak. Az első ablak vakablak. Az apszis jobb oldalához sekrestye kapcsolódik.

Hajója hevederívekkel tagolt dongaboltozattal rendelkezik. A hevederek nagyméretű fejezetes falpillérekre támaszkodnak. A főoltárt két oldalán szintén fejezetes falpillérek díszítik, amelyeken szobrok állnak. Az északi falon álló, poligonális szószékének oldalait a próféták domborművei díszítik. Orgonakarzata szegmensíves boltívre támaszkodik. Az ablakokat ólomkeretbe foglalt, keresztet formáló színes üvegek alkotják.

Plébánia

Éradony 246. szám.

1781-ben építtette a templom szomszédságában gr. Haller Antal, barokk stílusban. Nemrég renoválták.

Téglalap alaprajzú, két oldalt kontyolt nyeregtetős, kétosztatú épület. Főhomlokzata tükrös-lizénás díszítésű. A tükrökben keretelt, egyenes lezárású ablakok vannak. Az eredeti ablakokat kicserélték. Az épület bal oldalán szegmensíves kiskapu, mellette kapubálványok között a nagykapu látható.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Éradony 246. szám.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com