ÉRKESERŰ - CHEȘEREU

KISKEREKI – CHERECHIU KÖZSÉG

A Nagyvárad–Szatmárnémeti főútvonalon Székelyhíd után 10 kilométerre letérünk nyugatra, Kiskereki és Érkeserű felé. Neve 1215-ben tűnik fel a Váradi Regestrumban, Quesereu alakban. 1236. Kueserev, 1291. Keseru, 1307. Keserew, 1773. Er-Kesserű. A Keserű helynév a magyar keserű melléknévből keletkezett, s eredetileg vagy egy keserű vizű forrásra, patakra vonatkozott, vagy pedig egy itteni személynek volt a neve. Az Ér- előtag az Érmellékre utal.

 

Római katolikus templom

Védőszentje: Szent Anna

Nagy utca 146. szám.

A templomot 1831–1840 között építették klasszicista stílusban. Utolsó felújítása 1984–88 között volt. A telket adományozó Kraynikfalvai Kraynik Alajost 1878-ban és feleségét Vajai báró Vay Júliát 1884-ben a templom alatti kriptába temették. Kraynik Alajos, debreceni és érsemjéni birtokos édesanyja, Kazinczy Klára volt, Kazinczy Ferenc nővére.

Egyhajós, nyugati homlokzati tornyos, kontyolt nyeregtetős templom. Nyugati homlokzatát fejezetes lizénák díszítik. A bejárat egyenes lezárású, félköríves szemöldökkel. Fölötte félkör alakú, keretelt világító ablak látható. A koronázópárkány fölött timpanon, fölötte attika, széleit urnák díszítik. Velük egyvonalban, a torony közepén kerek világító ablak áll. A felső emelet széleit pilaszterek erősítik, rajta minden oldalon egy-egy egyenes lezárású, zsalugáteres ablak látható, félköríves szemöldökkel. A torony tetejét bádog fedi, gömbön álló kereszttel, alatta óraíves párkány. A hajó oldalán keretelt félköríves ablakok vannak. A hajó szentélyrésze keskenyebb, déli oldalához sekrestye kapcsolódik. Hajója hevederívekkel tagolt dongaboltozatos. A hevederek nagyméretű fejezetes pillérekre támaszkodnak. Fából készült, barokk szószéke a főoltárhoz közeli, déli pilléren nyugszik. Mellvédjén a tízparancsolat táblái rózsafüzérrel, háttámláján (ajtaján) rózsafüzér pásztorbottal és horgonnyal, a hangvető alján a Szentlelket jelképező galamb látható. Orgonakarzata szegmensíves boltívre támaszkodik.

A templomban Kraynik Alajos emléktáblája látható. A templom előtt feszület áll.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

 

 

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Nagy utca 146. szám.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com