-
Hívjon minket
0040259432884 -
Írjon emailt
biharmegye@rmdsz.ro bh.ertektar@gmail.com
Hívjon minket
0040259432884Írjon emailt
biharmegye@rmdsz.ro bh.ertektar@gmail.comFUGYIVÁSÁRHELY – OȘORHEI
Közvetlenül Nagyvárad mellett fekszik, kelet irányban. Első, határozottan reávonatkozó írott adatunk 1421-ből származik, Wasarhel néven, amikor a Csákyak osztoznak rajta. 1396-ban a Körösszeggel együtt a Csákyaknak adott falvak között szerepel bizonyos Vásári, s lehet, hogy ezzel a községgel azonos. 1587. Wasarhell, 1851. Fugyi-Vásárhely. Az elsődleges Vásárhely településnév köznévi előzménye a vásárhely közszó, azaz olyan település, ahol meghatározott időközönként vásárokat szoktak tartani. A Fugyi- megkülönböztető előtag a szomszédos Fugyi nevű helységre utal. Fugyi egyházi kézre került része alakult át a 14. század folyamán Vásárhely névvel önálló községgé.
Református templom
Kis utca 593. szám.
Régi csúcsíves temploma 1909-ben nagy átalakításon ment keresztül, a torony felső részét pedig teljesen átépítették. 2011–2012 között külső- és belső renoválása folyt, a falak vakolatát a téglákig leverték, hogy kiszáradjanak.
Egyhajós, nyugati homlokzata előtti toronnyal, szentélye fölött lekerekített nyeregtetős templom. A hajóhoz viszonyított nagytömegű torony alatt található egyedüli, egyenes lezárású, keretelt bejárata, üvegeresszel ellátva.
A torony széleit lizénák vagy falsávok díszítik. A hajó koronázópárkányától szépen profilozott párkány indul ki, körbeölelve a tornyot is. A két szélső tengely fölötti attika szélén oszlop, rajta gömb. A torony első emeletén keretelt vakablak, felső emeletének minden oldalán keretelt, félköríves záródású, zsalugáteres ablak áll. A szélső lizénák fejezetesek. A toronysisak alatt óraíves párkány. A hajó félköríves záródású. Nagy ablakai szintén félköríves záródásúak. A hajó síkmennyezetű, hajdani szentélye félköríves záródású. A kijárat fölött, a belső részen megmaradt a szegmensív, amely eredeti formájára utal. Nyugati karzatát faragott, karcsú oszlopok tartják.
A templomkertben kopjafát állítottak.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016