Csatáron háromféle temető található: református, katolikus, valamint a kolera és a pestis pusztítása idején szükségből kialakult járványtemetők. Ezek méltó gondozását, illetve a sírhelyek online kegyeleti felületre való felvitelét kezdeményezte Orendt Mihály és Németi Károly 2013-ban.

Sztankovics Gyula beszélt a temetkezéssel kapcsolatos református hagyományokról. A halottas házban ravatalozták fel az elhunytat, majd három részből álló temetési szertartás következett. Először a háznál tartottak rövid istentiszteletet, ezután a koporsót felvitték az templomhoz, az úgynevezett cinterembe (cintórium). A pap a szószékről elbúcsúztatta a halottat, majd elindult a menet a temető felé; az határozta meg az útvonalat, hogy hol lakott az illető. Régi szokás szerint nem viszik vissza a halottat ugyanazon az úton „hogy vissza ne járjon” – így a falu elülső részében lakót a hátsó úton vitték temetni, aki pedig a hátulsó falurészből való volt, annál az elülső irányba indult a menet. A temetőben minden sír úgy van tájolva, hogy a halott szemmel legyen kelet felé. A néphit szerint „így láthatja majd a szép kikeletet”.

A református sírok fejfáin jellemző a szomorúfűz ábrázolás, amely az elmúlást jelképezi, és gyakran szerepel a kehely képe, illetve az A. B. R. F. A. rövidítés is, melynek jelentése: „a boldog feltámadás reménye alatt”.

A régi pincék felé láthattuk a zsidó temető feltételezett helyét. Az 1880-as népösszeírás 40 izraelita lakost említ, egy részüknek foglalkozásából ítélve (például szatócs) akár sírköve is készülhetett később, azonban egyelőre nem találtak hasonlót.

Forrás: Hegyköz Kollégium, Dukrét Géza és Lenkei Róbert (szerk.), 2016