A párok általában a községen belül ismerkedtek meg, egy korosztályból származtak.
Felföldi Lajos szavaival élve „mikor eljött az ideje összekerültünk és összeházasodtunk”. A lánykérés meglehetősen egyszerűen történt, az udvarlást követően a szerelmesek egymás között megbeszélték szándékukat, majd egy vacsora keretében jegygyűrű felhúzásával bejelentették a családjuknak. A jegybetétel és a lakodalom között körülbelül fél év telt el, így a menyegző időpontja a téli hónapokra esett. Ahogy a mondás tartja „nyári menyasszony és a téli kutya nem jó”. Ennek a kései időpontnak több oka is volt, egyebek mellett a földeken történő munka már befejeződött, a jószágok vágásra érettek, a bor elkészült, a lisztet megőrölték, és a tartósítás sem jelentett gondot a hideg beállta miatt. 

A lakodalmi előkészületek már egy héttel a menyegző előtt megkezdődtek.Vasárnap összegyűltek az ügyes kezű asszonyok és hozzáláttak a helyi specialitáshoz, a csigatészta készítéséhez. Eközben a férfiak daloltak és a tészta elkészültével az asszonyokkal együtt táncra perdültek. A hét első felében készültek el a sütemények: a diós és mákos kalácsok. Csütörtökön került sor a jószágok levágására, jobbára fiatal bika borjú és hízó sertés. Ilyenkor akár 50 személy is összegyűlt segíteni és egy közös vacsorával zárták le az eseménydús napot. Pénteken kopasztották a tyúkokat, minden vendég hozott magával 1, illetve 2 tyúkot attól függően, hogy hány étkezésen vett részt. Ezek a tyúkok különböző életkorúak voltak, ezért felfűzték egy madzagra őket, hogy tudják, melyiket mennyi ideig kell főzni. Általában 30–40 tyúk került kopasztásra, amiből durván 70 liter csiga levest főztek. Ezen a napon kerítettek sort a káposztatöltésre is, amit szombat hajnalban főztek meg. A lakodalmi ebéd elkészítéséhez összegyűltek a község szakácsnői.

Akkoriban a lakodalmakat háznál tartották, és mindig csak annyi vendéget hívtak, amennyi befért az adott házba. A menyegzőt ebéd előzte meg, amely csigatésztás tyúkhúsleves, borjúpörkölt és hozzá krumplipüré volt, ezenkívül rudas fasírtot és töltött káposztát szolgáltak fel a bor és pálinka mellé. Fogásonként a vőfély vicces mondókákkal bíztatta a lakomát.

A töltött káposztához:

Itt van a káposzta a nemzetünk étele,
Ebből a tányérját ki-ki szedje tele,
Tál tiszteletére ne maradjon semmi,
Jó gazdának óhaja ezt mind meg kell enni.
Jó étvágyat!

Az ebéd elfogyasztása után, a vőfély kíséretével a legényes ház elindult a leányos házhoz, kikérni a menyecskét. Majd az egész násznép együtt a 9 fős rézbanda kíséretével elindult a templomba. Hegyközkovácsiba szokás volt az egybegyűltekkel a templomot körbe kerülni, mert ez hozta meg a szerencsét az ifjú párnak. Az örök hűség fogadása után a násznép általában a legényes háznál mulatott hajnalig. A vacsora szintén csigatésztás tyúkhúslevesből, sült húsokból, töltött káposztából, valamint
apró tésztából állt. A rézbandások húzták a talpalávalót, a mulatság hajnalig is eltartott, sokszor hajnalban
is szolgáltak fel ételeket, leginkább sült kolbászt. Az egész lakodalom ideje alatt a házigazdák borral és pálinkával kínálgatózták a vendégeket. A menyecske egész nap fehér menyasszonyi ruhában volt, ebben járta el menyasszony táncát, melyet pénzzel honoráltak a meghívottak.

Nászajándékba a férfiak pénzt, az asszonyok étkészleteket, edényeket, vájdlingokat, lábasokat hoztak.

Forrás: Hegyköz Kollégium, Dukrét Géza és Lenkei Róbert (szerk.), 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Hegyközkovácsi

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com