A gyilkos sas
Szentmiklós és Székelyhíd környékén garázdálkodott egy sas. Kisgyermeket és kisebb állatokat hurcolt el. Az emberek kétségbeestek, hogy mi lesz most már, senki nem hagyhatja kint a kicsijét felügyelet nélkül. Meglesték, hova viszi az áldozatait. Hát egy nádasba vitte, be a mocsár közepébe, oda, ahol az Érmellék lápos vidéke húzódott, Székelyhíd alatt. Volt Székelyhídon egy földesúr, Zólyom János, aki vadászatot rendelt el a sas üldözésére. Eltökélte magát, hogy addig nem nyugszik, amíg a sast le nem lövik, mert nem bírta már tovább hallgatni az emberek panaszait, siránkozását. Megfogadta, hogy templomot építtet arra a helyre, ahol a sas lezuhan. Sikerült osztán’ a vadászat, a sast lelőtték, oda esett, arra a helyre, ahol most a székelyhídi református templom áll. Valóban olyan vizenyős ott még ma is a talaj. A környékbeli udvarok is vizesek, nedvesek. A templom bejáratánál meg ott van a sas, mint egy szimbólumként, és a földesúr szobra is.
Hegyközszentmiklós, Király Sándor (46) – Molnár Jolán, 1980.

Hegyközszentmiklósi Szódob
Sokat mesélnek a szentmiklósiak a törökök ittlétéről, de annál kevesebbet a tatárjárásról. Már nevük hallatára hideg borzongatás fut végig az ember hátán. Úgy mondják, hogy ezek a legkegyetlenebbek voltak az összes kóborgó népek között, rémítő öldöklést vittek véghez. A mi falunkat se kerülték el. Azért vannak olyan szétszórva a házak, mert mikor menekülni kellett, a nép bozótokba, bokrokba menekült. Ott kellett maradni, amíg a tatárok odébb álltak. A tatárveszélyt dobszóval adták tudtul a falunak. Volt egy megfigyelő, aki a fa tetejéről leste, merről zúdulnak be. Nagy zsinattal jöttek, s a dobos fiú megadta az első dobjelzést. Rohangáltak is az emberek: Ki a marháját, ki a gyermekét hurcolta magával jajveszékelve, kétségbeesve. De egyszer csak hirtelen elnémult a dobpergés. Nem tudták mit jelent: még eszeveszettebben futkostak szerteszét.

A vesztükbe rohantak, mert a tatárok épp arrul jöttek, amerre ők menekültek. A dobos fiú volt az első, akit lenyilaztak, s utána az asszonyokat, kisgyerekeket kíméletlenül lemészárolták. A férfiakat kínozták: elő kellett adni, amijük volt, meg kellett mutatni, hova dugták el. A dobos fiú haldoklásában is kiabálta: – Szólj, dob, szólj! Szólj, dob! Nyöszörgésbe fordult a hangja, de a mező s a domb átvette a hangját, visszhangzott a környéken. Még ma is hallani a visszhangot a Szódobon. Valóban olyan hely ez, ahol jól visszacseng a kiáltás. A falu határtérképén ma is úgy van feltüntetve ez a rész, hogy Szódob. Azt őrzi, igen, hogy szólj, dob!
Hegyközszentmiklós, Borbély Gyula. – Molnár Jolán, 1980.

Forrás: Hegyköz Kollégium, Dukrét Géza és Lenkei Róbert (szerk.), 2016