A településen található építészeti örökségek között említhetjük a katolikus és a református templomot, a régi malom épületét, a több száz éves káptalan kastélyt, ami jelenleg kultúrház, alatta hatalmas pince található, ahol egykor a szekerek meg tudtak fordulni, miután behordták a terményt. 

A településen számos nagyméretű pince található, a pincesoron például hatalmas, ma is szemet gyönyörködtető 50×4 méteres, téglaboltoztos pincék árulkodnak az egykori gazdagságról. A helyiek elmondása szerint valamikor kilométer hosszan futott alagút a bihari vár felé, amit arra alapoznak, hogy sokan, amikor pincét vájtak alagutat találtak, amit egyszerűen lefalaztak maguknak. 

Az 1940-es években, amikor Borbély Zsigmond pincéjét bontották elhívták a veszélyes munkára Szabó Lajost. Neki nem volt gyermeke, így azt mondogatták, hogy ha vele történne valami, nem maradna utána árva. Sajnos bekövetkezett a tragédia: Szabó Lajost maga alá temette a beomló pince. Temetésén rezesbanda játszott. Mivel már volt menyasszonya, koporsóját letették a lány kapujában és elfújták a Babám kapujában tegyenek le nótát. Gondozatlan sírját kovácsoltvas kerítés övezi, Dani Gyula sírja mellett.

A 124-es házszám alatt található egy nagyon szépen felújított régi tornácos ház. A korhű bútorokkal és népies berendezési tárgyakkal berendezett parasztház igazán tájház jellegű.

Forrás: Hegyköz Kollégium, Dukrét Géza és Lenkei Róbert (szerk.), 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Hegyközújlak

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com