KISKEREKI – CHERECHIU

A Nagyvárad–Szatmárnémeti főútvonalról Székelyhíd után balra letérve, onnan 2 km-re fekszik. Első írásos említése 1220-ból származik Kerequi néven. 1333. Eghazaskerequi, 1454. Felsewkereky, Alsokereky, 1479. Naghkereky, Kyskereky. Az Ér kanyargó ágai között, a dombok lábánál települt meg, s a középkorban Egyházas- vagy Nagykereki és Felső- vagy Kiskereki nevű részekből állott (nem keverendő össze a mai Magyarországon levő Nagykerekivel). A Kereki helynév a magyar régies kerek – körhöz hasonló alakú erdő – főnévnek az -i képzős származéka. A Kis- előtag a Nagykerekitől való megkülönböztetésre szolgál.

 

Református templom

Kiskereki 80. szám.

A templomot 1802-ben építették, klasszicizáló barokk stílusban, tornyát 1817-ben. Portikuszát 1858-ban építették hozzá, amely olvasható a kijárat fölött. 2006-ban renoválták.

Szabadon álló, egyhajós, kontyolt nyeregtetős templom, északi homlokzata előtti toronnyal. Mind a tornyot, mind a hajót magas lábazat veszi körül és lizénás-tükrös díszítésű. Toronyalatti egyeneslezárású ereszes bejárata fölött hosszúkás ovális ablak. A toronyra futó koronázópárkány fölötti tükörben kerek világítóablak. A felső emelet mind a négy oldalán félköríves lezárású, zsalugáteres ablakok, egyenes szemöldökkel és könyöklőpárkánnyal. Toronysisakja alatt barokkos óraíves koronázópárkány. A főhomlokzaton, a torony két oldalán egy-egy kerek világítóablak. A hajó ablakai félköríves záródásúak. Nyugati oldalán barokkos pártázatú portikusz kapcsolódik. Déli végében is vágtak egy ajtót, melynek homlokzatán két szegmensíves ablak áll. A hajó síkmennyezetű. Karzatát lefelé vastagodó faoszlopok tartják. Barokkos szószéke a nyugati fal mellett áll. A templomban található egy építési emléktábla és Aszalósi Kiss Sámuel síremléke.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Kiskereki 80. szám

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com