KÖRÖSTÁRKÁNY – TĂRCAIA

Belényestől délre, tőle 5 km-re fekszik a Fekete-Körös bal partján. Első írásos említése az 1332–1337-es pápai tizedjegyzékben jelenik meg Tharkan néven. 1587. Tarkany, 1614. Nagy Tárkány. A Tárkány helységnév az ótörök tarqan méltóságnévre vezethető vissza. Az azonban, hogy e méltóságnév hogyan vált helységnévvé, máig vitatott. Mivel a tárkány szó a kereszténység felvétele előtt kovácsot, vasverőt jelölt, egy feltevés szerint e helységben lakhattak Kurszán vezér tárkányai, kovácsai.

A megkülönböztető szerepű Körös- előtag a Fekete-Körös mellékére utal. Helyi hagyomány szerint a települést székely eredetű gyepűőrök leszármazottai lakják.

 

Református templom

Köröstárkány 56. szám.

A templomot 1841–1844 között építették, klasszicista stílusban. 1857- ben leégett, 1859-ben újították fel. Javításokat végeztek 1899-ben, 1924-ben, 1951-ben, 1974-ben, legutóbb 1995-ben külső-, 1996-ban belső felújítás történt.

Egyhajós, félköríves záródású, faros nyeregtetős templom, nyugati homlokzata előtti toronnyal. Nagytömegű tornyát lépcsős támpillérek erősítik. A torony széleit lizénák díszítik. Egyenes lezárású ereszes bejárata fölött keretelt félköríves, zsalus ablak látható.

A következő emeletet két párkány választja el. Három oldalán egy-egy hasonló ablak áll. A második emeleten nagyobb, a harmadikon még nagyobb keretelt, félköríves záródású, zsalus ablak látható, mind a négy oldalon. A harmadik emeleti lizénák fejezetben végződnek a koronázópárkány közelében. A karcsú, sokoldalú, lanternás toronysisak alatt óraíves párkány áll, alatta óraszámlap. A hajó falát lizénák tagolják. Ablakai félköríves lezárásúak, könyöklőpárkánnyal. Déli oldalához nyitott portikusz kapcsolódik.

A hajó síkmennyezetű. Falát fejezetes lizénák tagolják, amelyek a mennyezet alatt egy sávba futnak. Két végében karzat, amelyeket négy oszlop tart, a keleti az orgonakarzat. Az elülső oszlopok fején az 1860-as évszám olvasható. A nyolcregiszteres orgonát Krémer János váradi mester építette. A köröstárkányi egyházközség a várad-olaszi gyülekezettől vásárolta 1955-ben. 2003-ban felújították. A templomban építési emléktábla olvasható.

A templom előtti parkban a Mártírok és hősi halottak emlékműve áll.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Köröstárkány 56 szám

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com