TENKE - TINCA

A Fekete-Körös jobb partján fekszik, 40 km-re Nagyváradtól, déli irányban. Első írásos említése 1338-ból származik, Tenky néven. 1355. Tenke, 1602. Thenke. Neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév előzménye a magyar tönk főnév lehetett.

 

Köteles Károly-ház

Köztársaság utca (Republicii) 47. szám.

Köteles Károly építész építette lakóháznak, a 20. század elején, szecessziós stílusban. Jelenleg vendéglő működik benne, előtte teraszt képeztek ki, asztalokkal.

Utcasorba épített, szabadon álló, téglalap alaprajzú épület. Két szélső rizalitján „bow-window”-szerű homlokzati rész látható, két faloszlop között. A rajta levő közös könyöklőpárkányos három keskeny, félköríves ablakot oszlopok választják el. Fölöttük hagymakupolaszerű építészeti elem helyettesíti a szemöldököt. Alattuk kosáríves rátét díszíti. A jobboldali ív alatt pinceablak látható. Mindkét rizalit félköríves oromzatban zárul. A középső traktus félköríves ablakai különböző méretűek – a középső jóval nagyobb. Fölöttük a homlokzat előre ugrik és hullámos attikában zárul. Az ablakok alatt szintén kosáríves rátét látható, három árkáddal, a középsőben pinceablak látszik. Az épület bejárata az udvari homlokzaton található, lépcsőfeljárattal.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Köztársaság utca (Republicii) 47. szám.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com