ÉRKESERŰ – CHEȘEREU

KISKEREKI – CHERECHIU KÖZSÉG

A Nagyvárad–Szatmárnémeti főútvonalon Székelyhíd után 10 kilométerre letérünk nyugatra, Kiskereki és Érkeserű felé. Neve 1215-ben tűnik fel a Váradi Regestrumban, Quesereu alakban. 1236. Kueserev, 1291. Keseru, 1307. Keserew, 1773. Er-Kesserű. A Keserű helynév a magyar keserű melléknévből keletkezett, s eredetileg vagy egy keserű vizű forrásra, patakra vonatkozott, vagy pedig egy itteni személynek volt a neve. Az Ér- előtag az Érmellékre utal.

Kuthy–Fehér-kúria

Érkeserű 186. szám.

A Kuthy-család építtette a 19. században. Kuthy Károly 1845-ben alpénztárnok volt Bihar megyében. Kuthy Béla fia, Emil elkártyázta a kúriát, így kénytelen volt eladni egy zsidó kereskedőnek, Rosenfeld Artúrnak. Tőle 1918-ban a debreceni mészáros és kisbirtokos, Fehér Sándor vásárolta meg. 1966-ban államosították, iskola és tanítói szolgálati lakás, valamint a kollektív gazdaság raktárai voltak benne, mint csirkenevelde, a pincében burgonyatárolás. Most örökösödés útján magántulajdonban van. 2001-től Hadházi Magdolna, Fehér Sándorné unokahúga a tulajdonos. A nagyon rossz állapotban levő épület jelenleg üresen áll. Szabadon álló, téglalap alaprajzú, magasföldszintes épület. Középen, a bejárat előtt, két négyzetes oszlopon nyugvó, előtetős feljáró áll, néhány lépcsővel. A kettesével kapcsolt, egyenes záródású ablakok alatt összefüggő párkány áll, felettük egyenes szemöldök. A főpárkány alatt szellőzőnyílások vannak. Az épület lábazatán alagsori ablakok látszanak. Jobboldali oromzatából egy bástyaszerű rész ugrik előre, különböző magasságokban ablakokkal és bádogtetővel. Itt egy csigalépcső megy a padlásra. Hátsó homlokzata héttengelyes. Három középső ablakát kicserélték hármasablakokra.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

 

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Érkeserű 186. szám.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com