NAGYSZÁNTÓ – SANTĂUL MARE

Nagyváradtól északnyugatra, Borstól északra, tőle 7 km-re fekszik, a határ közelében.

A Váradi Regestrum 1219-ben említi először, Zantou néven. 1489: Naghzanto. A Szántó helységnév földművelésre kötelezett szolgálónépekre utal, akik az uradalom ekéjével és igájával szántottak. A Nagy- előtag a Kisszántótól való megkülönböztetésre szolgál.

 

Református templom

Nagyszántó 71. szám.

1770-ben épült. 1837-ben egy nagy tűzvész után újraépítették, klasszicista stílusban. 1855-ben a templom fedélzete javításra szorult, ideiglenesen deszkával foltozták be. 1887-ben javították. 1891–1892-ben a templomot felújították és tornyot építettek. 1979–1980 között felújították a templom belsejét, kicserélték az ablakokat, rendbetették a padokat. 2007-ben kívül is felújították a templomot, új bútorzatot kapott.

Egyhajós templom, északkeleti homlokzata előtti toronnyal. Mind tornya, mind hajója lizénás-tükrös díszítésű. Kb. egy méter magas lábazat veszi körül. Torony alatti bejárata egyenes lezárású, félköríves szemöldökének mezejében az 1892-es évszám olvasható. A bejáratot két oldalt pilaszter szegélyezi, tetején timpanon látható. Fölötte kerek, zsalugáteres ablak áll. A hajó koronázópárkánya ráfut a főhomlokzatra és körbeöleli a tornyot is. A következő párkány fölött, minden oldalon félköríves záródású zsalus ablak látható. Hegyes toronysisakja alatt barokkos óraíves párkányt képeztek ki. A torony két oldalán a főhomlokzat íves vonalú építményben záródik, mely összeköti a toronnyal.

A hajó mindkét oldalán két-két szegmensíves ablak található. A vége félköríves záródású.

A hajó síkmennyezetű. A karzat a torony felőli végében áll, két vastag, lábazatos, fejezetes oszlop tartja. Szószéke és papi széke a délnyugati félköríves záródású végében van elhelyezve.

A templom külső falán világháborús emlélktábla, udvarán Kálvin János mellszobra látható.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Nagyszántó 71. szám.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com