Biharpüspöki református templom

Sor- és kódszáma a műemlékek lajstromában: 193. BH-II-a-B-01043.01.
Dealului utca 18. szám. Előzőleg Egyházszeg utca.

Bunyitay Vince szerint a 15. században épült, mások a 14. századra tették az építését. Ezek az évszámok a gótikus székesegyházra vonatkozhattak, de figyelembe véve a hajó déli falán feltárt kisméretű tölcsérbélletes román kori ablakokat, az építmény – legalább is annak déli fala – jóval régebbi lehet, akár a 11. század utolsó évtizedében is emelhették, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy a 12. században.

Az eredetileg római katolikus templom román és gótikus építészeti elemeket tartalmaz, de a számtalan átépítést követően mára eklektikus jelleget nyert.

A gótikus stílusú templom 1557 előtt került a reformátusok kezébe, és tovább birtokolták 1660 után is, amikor a közeli Várad török fennhatóság alá került. Az egyházközség Aranykönyve ebből az időből belső átalakításokról tudósít: 1664-ben a kőfalból „kivágattatott” a szószékre való felmenetel, 1681-ben harangláb készült a torony nélküli templomhoz, amelyet új zsindelytetővel fedtek be. A tatárok 1685-ben felégették a templomot, amit 1693-ban egy újabb támadás követett, és majd csak az ezt követő évben sikerült a kilenc éve leégett templomot ideiglenesen náddal befedni.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt 1709-től újabb pusztulás vár Biharpüspökire és templomára. A rácok által felgyújtott településnek az „újonnan régi romlásából felépülő temploma is tűzzel megégetett, és az egész város nagy pusztulásban nyolc esztendők forgása alatt volt...” A lakosság 1711 után kezdett visszaszállingózni, és hozzáláttak leégett templomuk helyreállításához. Kijavították a templom alatti kriptát is. A templom gótikus bordázatú mennyezete valamikor 1685 és 1709 között szakadhatott be, de erről nem maradt feljegyzés. Helyébe 1720-ban kazettás mennyezet került. Ez utóbbi mennyezet létét az egyik kazettának a fennmaradt szövege igazolja: „Ennek a tűz által lőtt romlásból Isten dicsőségére újabban megépült Sz. hajléknak mennyezeti, készíttetett a püspökii r. ekklézsia tulajdonmaga költségével J. J. Szilágyi András Uram predicatorságában N. Kovács István Uram főbíróságában Anno 1720 die 20 Junii.”

Ami a templom további javításait illetti, 1776-ban kívülről újravakolták, és kívül és belől is kimeszelték. Terméskőből új ajtókeretet faragtattak, a nyugati csúcsíves kőbélletű keret zárókövében olvasható is az 1776-os évszám. Az egész templomot 1782-ben újrazsindelyezték. Ezt többször is megújították, így 1806-ban, majd 1831-ben.

1800-ban mai szemmel nézve komoly károsodást szenvedett a templom. Ahogy az Aranykönyv írja: „a régi hosszú és keskeny ablakok helyett a templomra új ablakokat vágtak.” Ezzel felszámolták a csúcsíves ablakokat, eltüntetve az épület egykori stílusára utaló utolsó emlékeket is. Az egykori gótikus ablakokra az északkeleti szentélyzáródás falán ma is látható vakablakból tudunk következtetni. Ekkor már létezhetett a hajóhoz épített „kistemplom”-nak nevezett mellékhajó, ugyanis 1805-ből fennmaradt, hogy újrazsindelyezték a kistemplomot. Mivel ezt követően a „kistemplomot 1839-ben zsindelyezték újra, ami közel négy évtizedet jelent, a „nagytemplom” zsindelyborítását a fennmaradt adatok alapján 24–25 évenként cserélték, ezek szerint a kistemplom akár már 1765–1780 között is állhatott. Egyébként a kistemplomban 1803-ban nyitottak új ablakokat. 1817–1819 között a templombelsőt újították fel, a kistemplom új mennyzetet kapott – Orth Imre szerint – ez is kazettás lehetett. 1847 augusztusában „igazítottak” a templom nyugati cíntermén. Tíz évre rá a cínterem és a kistemplom cserépfedelet kapott. A templomot 1885-ben kívül-belül újrameszelték és megújították a nagytemplom zsindelyfedelét.

Általános javítását 1921-ben végeztek. Ekkor cserélték ki a nagy- és kistemplom kazettás mennyezeteit hagyományos vakolt síkmennyezettel. A nagytemplom zsíndelyfedele helyett cseréphéjazatot kapott.

1944 októberében hat találat érte a templomot, amely elsősorban a fedélszékében és a délnyugati sarokpillérében sérült meg, s a cserepek nagy része is lesodródott. A legszükségesebb állagmegőrző munkákat rövidesen elvégezték, de a javításához csak később kezdtek. 1955. január 2-án a templomot műemléknek nyílvánították. Ebben az évben kezdték el az Országos Műemlékvédő Bizottság által jóváhagyott terv alapján a sérült részek kijavításához. Ekkor készült el a régi külső karzati feljáró helyett az új betonból. Felszínre került a hajó déli falán két kisméretű román kori ablak. Az egyiket kibontották – ma is látható – míg a másikat a karzatfeljáró melletti támpillér takarja. A belső munkálatokat a következő évben végezték.

A rendszerváltás követően, 1991 nyarán kijavították a fedélszéket, átrakták a cserepeket, 1992-ben újravakolták a nagy- és kisterem mennyezetét, majd mindkettőt kifestették. Néhány év elteltével a templomot külsőleg is felújították. Sajnos az ilyenkor nélkülözhetetlen falkutatás elmaradt.

A biharpüspöki református templom szabadon álló, eredetileg egyhajósnak épült. Később észak felé egy mellékhajóval bővítették, amelyet „kistemplom”-ként tartottak számon, míg a hajó – azaz a „nagytemplom” nyugati részén egy cínteremmel. Az egykori román, majd gótikus stílusjegyeket hordozó templom a későbbi korok átépítései nyomán kevesett őrzött meg egykor fényéből. Stílusegységnek nyomát ma már nem lehet találni.

A hajónak a templomkert felé néző déli homlokzatán a hajó két támpillére között feltárt tölcsérbélletes ablak a román kori eredetet bizonyítja. Arra a kérdésre, hogy meddig terjedhetett a román kori templom, majd csak egy alapos falkutatás és régészeti ásatás adhat választ. Bunyitay Vince korában a hajónak egyetlen déli ablaka alatt még egy falépcsőzet húzódott, amely a karzatra vezetett. Ugyanitt található a templom déli barokk oromzatos cínterme mögött az oldalfalnak az a kiszöglelése, amely eredetilag kápolna lehetett, de Bunyitay nem zárta ki azt sem, hogy egy be nem fejezet torony alsó része volt. A hajó keleti részén a gótikus jegyeket őrző támpillérekkel megerősített szentély található, míg nyugati felén, az utólagosan hozzátoldott háromszögű oromzatos cínterem. A hajó északi részéhez toldott „kistemplom” vaskos támpillérei közötti falfelületeket szegmensíves ablakok törik át.

A hajóban két irányból lehet belépni, a déli cíntermen, azaz az oldalbejáraton, illetve a nyugati cíntermen keresztül. A nagytemplomba – azaz a hajóba – belépve az utólag kibontott román kori ablakot leszámítva, a régebbi korok építészetére ma már semmi sem emlékeztet. Több mint száz éve Bunyitay Vince még azt írhatta, hogy bár az egyház sokat vesztett eredeti alakjából de még fennmaradtak idomai, a gerinchordó gyámkövek helyei, a három kőbélletű papi szék mind a gótikus korra emlékeztettek. Az egykori csúcsíves diadalív a jelenlegi padlástérig terjed. A hajónál keskenyebb szentély a a nyolcszög három oldalával záródik, ahol a sarkokra állított támpillérek támogatják a falakat. E négy támpillér mellett a szentély hosszoldalain levő egy-egy közbülső pillér jelzi, hogy a tulajdonképpeni szentélyvégződés előtt még egy boltozati szentélynégyszög is volt, melyet keresztboltozat fedett. Nem ilyen egyértelmű ellenben a hajó gótikus boltozása. Az északi falán a kistemplom építésével – az egy sarokpillért leszámítva – mindent lebontottak. Ha ellenben elképzelünk a déli cínterem két oldalán egyenlő távolságra egy-egy támpillért, akkor az alaprajzon kirajzolódik egy hárommezős gótikus keresztboltozat. Miután a gótikus boltozatot megszüntették, nyugodtan lebonthatták a támpilléreket is.

 

A Biharpüspöki református templom tornya

Sor- és kódszáma a műemlékek lajstromában: 195. BH-II-m-B-01043.02.
Dealului utca. Az utca régebbi elnevezése: Egyházszeg utca.

A barokk stílusú templomot 1732–1764 között építették. Annak, hogy a tornyot nem a templom mellé, hanem attól délre mintegy 300 méterre építették az lehetett az oka, hogy ebben az időben a település megerősödött katolikusai vissza akarták szerezni ősi templomukat, s emiatt a református gyülekezet egy új templom építésére gondolt. Ennek a tornyát kezdték el építeni, amit az ellenreformáció korában nem néztek jó szemmel, s le is állították az építkezést. A református hívek 1758-ban kérelmezték a torony építésének folytatását, de azt csak 1764-ben engedélyezték. Ugyanezen év októberére lett kész a torony, a harangok novemberre kerültek a toronyba. A magányos tornyot 1766 májusában villám sújtotta, emiatt újra kellett zsindelyezni, amit 1798-ben, majd 1832-ben megújítottak. Később 1881-ben barokkos toronysisak került a zsindelytető helyére. Az 1930-as évek végén a hívek azt fontolgatták, hogy a torony mellé egy új templomot építenek, de a második világháború kitörése ezt meggátolta, és az ezt követő évtizedek sem kedveztek a templomépítésnek. 1944. október 11-én a községen átvonuló front következtében a torony kigyulladt és leégett. Elpusztultak a toronyórák, de a harangok sértetlenek maradtak. Csak a puszta négy fala maradt meg. Két év múlva levakolták a tornyot, de a barokkos sisakot nem állították helyre, vasbeton síkmennyezetet kapott szélein bástyaszerű kiképzéssel. 1958-ban felújították a torony vakolatát, a tetejét újraszigetelték, vízlevezetővel látták el. Ekkor újra felmerült, hogy visszaállítják a toronysisakot, de végül a szakemberek úgy döntöttek, hogy a magányos toronynál előnyösebb a bástyaszerű végződés.

A barokkos torony sarkai enyhén legömbölyítettek. Sarkai mentén, a falon lizénák futnak végig. Folytonosságukat csak a vízszintes párkányok szakítják meg. Ez utóbbiak vízszintesen négy síkra tagolják a tornyot. Földszinti része egy bejárati ajtót kivéve tömör. A következő két szintet páros félköríves ablakok törik át, illetve egyes oldalakon hasonló vakabalakok találhatók. A koronázópárkány felett mind a négy oldalán toronyórák találhatók, amelyeket 1881-ben készített Daday József.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Dealului utca 18. szám.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com