Sor- és kódszáma a műemlékek lajstromában: 213. BH-II-m-B-01058.
Iuliu Maniu utca 1. Az utca régebbi elnevezései: Petru Groza (1945–1990), Beöthy Ödön (1940), Dimitrie Cantemir (1931) Emanuil Gojdu (1920), Beöthy Ödön (1901), Nagy Magyar utca (1859), Magyar utca (1730).

A görögkatolikusok klasszicizáló barokk stílusú székesegyháza 1800–1810 között épült, tornyát 1803-ban emelték a hajó elé. 

Forgách Pál még a római katolikus egyházmegye kanonokjaként 1733-ban Várad piacán levő saját házát adta a görög egyesülteknek imaháznak. Hogy pontosan hol lehetett ez a ház, ezt ma már nem lehet tudni. Csáky Miklós püspök adománya ellenben már pontosan lokalizálható: „Szent László terének ugyanazon oldalán, hova püspöki lakát építé, csakhogy a másik, délnyugati szögletén, még 1739-ben szintén a várostól házat vett, és annak helyén, a nagyváradi piacnak legszebb szegletén, saját költségén az egyesült görögöknek egyházat épített. A nép nyelvén akkor »rác templom« volt a neve, s a többi templomoknál különbnek mondja egy nyomtatvány.” Hogy milyen is lehetett e templom, arról nem maradt fenn egyéb írás. Valószínűleg nem lehetett megfelelő építmény, főleg 1777-től, amikor a görögkatolikus püspökség megalakulását követően székesegyházi feladatokat is el kellett látnia. Alkalmatlansága miatt, de talán az időközben a vele szemben felépült impozáns ortodox templom hatására is, Ignatie Darabant görögkatolikus püspök (1789–1805) lebontatta, és 1800-ban egy új székesegyház építéséhez kezdett. A torony már 1803-ra elkészült, de a templom befejezése Samuil Vulcan püspökre (1806–1839) maradt, amely – a Petre Dejeu által leírtakra hagyatkozó Biró József szerint – 1806-ban történt. Hügel Ottó szerint a templom tíz év alatt épült fel, tehát 1810-ben. Ez utóbbi véleményt látszik igazolni Kiss Sámuel egykori utazó 1808-as levele, amelyben a Szent László téren látottakat is megörökítette: „Ez itt, ez a cifra templom nélkül való torony a görögöké, amaz nem éppen oly cifra, de a másiknál szebb torony a rácoké...” Rác templomnak a Holdas templomot nevezte Kiss, míg a magában álló torony a jövendő görögkatolikus székesegyházé volt. A hajó tehát 1808-ban még nem készült el, így az akár 1810-re is felépülhetett, ahogy azt Hügel Ottó állította. A görögkatolikus székesegyház az egyház megszüntetése nyomán 1948-tól Sf. Ierarh Nicolae ortodox templom. Majd csak 2006-ban kapta vissza a görögkatolikus egyház az egykori székesegyházát, annak ellenére, hogy már 1990-től törvényes keretek között működhettek.

A torony eredeti sisakjáról nem sokat tudunk, csak Schüzt József 1817-ben készített metszetéből következtethetünk arra, hogy némi hasonlóságot mutatott a szemben levő Holdas templom toronysisakjával. Az 1836-os tűzvész alatt elpusztult, amikor a templom fedele is leégett. Egész 1870-ig – ahogy Hügel írja – „közönséges négyszögletű cserépzsindellyel fedett lapos teteje volt.” Ekkor építtette Iosif Papp Szilágyi püspök (1863–1873) saját költségén az új barokkos bizántizáló stílusú tornyot, amely a horizontális terjeszkedésű hajóhoz viszonyítva aránytalanul magas. A nyolc kis fiatornyos toronysisak rézfedele állítólag „2356 darab arannyal czifráztatott ki”. Ez a toronysisak is leégett 1907-ben, amikor a torony elkorhadt fedélszékét cserélték. A tornyot ideiglenesen – a premontrei templom tornyához hasonlóan – sátortetővel látták el, és majd csak 1910–1912 között újíttatta meg a toronysisakot Demetrie Radu püspök (1902–1920). Erre mondta Biró József: „A hagymasisakban végződő cicomás alak túlságosan nyomja az épületnek különben is nehézkes szerkezetét.” Az egyébként szépen kiképzett bizánci hagyma laposodó gömbjével valóban nem illik a szárnyaló barokk sisakra. A szakirodalom – így Biró József is, Petre Dejeura hivatkozva, vagy Constantin Olariu is – Giovani Quai építész munkájának tartja a toronysisakot. A valóság viszont más, még akkor is ha eredetileg valóban rá gondolt a püspök. Amint a Nagyváradi Napló egyik korabeli számában olvasható: a belényesi Giovani Quai idegen hangzású neve ellenére egyszerű falusi kontár volt, még kőművessegédi végzettséggel sem rendelkezett, ezért nem kapta meg a munkát. A lap szerint ifj. Rimanóczy Kálmánra bízták a toronysisak helyreállítását. A templom tervezője, kivizetelője máig ismeretlen.

A görögkatolikus székesegyház szentélyével a térnek fordul. Nem a legszerencsésebb megoldás. Talán ezért is gondoltak az 1930-as évek végén arra, hogy két tornyot építenek a szentély mellé, amit végül nem valósítottak meg. „Külső tagozása a barokk mozgalmasság és ornamentika hanyatlásáról beszél. Az egész templom jellegének megfelelő, széles, nehézkes és mégis erőtlen dórfejes pilaszterpárok tagolják, úgy a fő-, mint a mellékhomlokzatokat, melyeken trigliphsoros képszékkel bíró koronázópárkány fut körül, s ad a székesegyháznak erősen klasszicizáló jelleget. Még a késő barokk reminiszcenciái a beépített archivoltokkal tagozott ablakfülkék, nagy félköríves ablakaikkal. Ezek a fülkék azonban, a szemben levő ortodox templomhoz viszonyítva, bágyadt, erőtlen, konvencionális benyomást keltenek. Az udvarra néző keskeny nyugati főhomlokzathoz épített torony alatt található a templom főbejárata. [...] A főbejárat, a fölötte levő szegmens-ablak és a koronázó párkány timpanonja adja a főhomlokzat kiképzését. A két-két urnával díszített csenevész voluta alig érvényesül.” (Biró József) A templom 64 méter hosszú, 22 méter széles, amelyhez egy 60 méter magas torony társul.

A templomnak latin kereszt alaprajza van. Tágas hosszhajójának az inkább széles, mint magas páros hevederei kompozitfejezetes félpillérpárokon nyugvó párkányvállakon pihennek. Kereszthajójának, karzatokkal beépített rövid szárnyai a századfordulón mindinkább erősödő centrális irányt árulják el. Központi négyzetes tere fölött csehboltozású, pendentifek nélküli függőkupola emelkedik. Természetesen, a keleti hagyományok szerint a templomhajót a szentélytől itt is ikonosztáz – esetünkben 41 ikonból álló – választja el. 

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Iuliu Maniu utca 1

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com