Sor- és kódszáma a műemlékek lajstromában: 226. BH-II-m-B-01068.
Traian tér 20. Az utca régebbi elnevezései: Lenin tér (1945–1990), Tisza Kálmán tér (1940), Ștefan cel Mare tér (1923), Tisza Kálmán tér (1905), Széchenyi tér (1860), Megyeház utca (1728).
 
A görögkatolikus szeminárium ma is ismert alakját 1925–1928-ban nyerte. Eredetileg 1846-ban épült. 1925-ben emeletet húztak rá, homlokzatát neobrâncovenesc stílusban alakították át.

Az egykori görögkatolikus szeminárium helyén 1772-ben a jezsuiták építettek maguknak egy új társasházat az itteni régebbi földszintes kolostor helyébe. XIV. Kelemen pápa az 1773. augusztus 17-i bullájával feloszlatta a rendet. A váradi jezsuitáknak is el kellett hagyniuk rendházukat és templomukat. Az üresen maradt rendházba a görögkatolikus kanonokok költöztek. Mária Terézia 1777. július 1-jén az újonnan alapított váradi görögkatolikus püspökség élére Moise Dragoºt (Drágossy Mózest) nevezte ki. Ettől kezdve hivatalosan is a görögkatolikusok birtokolták a rendházat és a mellette levő templomot is. 1792. január 30-án Ignatie Darabant püspök kérésére II. Lipót a rendházat görögkatolikus papnevelde céljára engedte át.

Az egykori jezsuita rendház helyére 1846-ban Vasile Erdeli püspök egyemeletes szeminárium épületet emeltetett. A szeminárium épületét 1908-ban egy udvari szárnnyal bővítették ifj. Rimanóczy Kálmán terve alapján, amit 1912–1913-ban az udvar északi részén épített internátus épülete követett. Az egyemeletes utcai ingatlanra 1925–1928 között egy újabb emeletet építenek Sallerbeck Antal terve alapján, Papp János kivitelezésében. Ekkor építették át a főhomlokzatot a ma látható neobrâncovenesc stílusban. Teljes külső felújítását, a mellette levő templom külső restaurálásával együtt 2004-ben végezték. Az egykori szeminárium épületében többek között ma a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem Görögkatolikus Teológia Kara működik. 

Az épület első két szintjén az 1920-as évekbeli átalakítások nyomán megmaradtak a tengelytávolságok, illetve az ablakok is, de azok díszes keretezést kaptak. A földszinti ablakok felül háromkarélyos záradékú mezővel, lunettával is kibővültek. A lunetta mezejét külön díszítéssel is ellátták. Az épületet függőleges a közép-, illetve a sarokrizalitok tagozzák. A kéttengelyes sarokrizalitok utolsó szintjét a „bow-window”-szerűen kiugró galériák uralják. Félköríves árkádjait bizánci jellegű oszlopok hordozzák. A középrizalit utolsó szintjén egy oszlopos-árkádos loggia található, amelynek két szélső tengelyén megismétlődnek a sarokrizalitok galériáinak építészeti elemei. A középső tengelyt tartó pilléreket ellenben már félkörös ívsoros párkányú gerenda köti össze. A rizalitok közötti hét-héttengelyes traktusoknál az utolsó szint ablakai felett is megjelennek a díszített lunetták, amelyek kiemelkednek az épület koronázópárkányának síkjából. Ez utóbbi két traktust az első és második emelet között erőteljesen választ el egy cseréphéjazatú ereszszerű építmény, amely a második emeletnek manzárdszerű kiképzést kölcsönöz.

A két világháború között Nagyváradon is meghonosodott a századfordulón Ion Mincu építész által a Regátban ismertté vált mozgalom nyomán megszületett építészeti stílus. Mincu a romániai modern építészet gyökereit a 17. században Munténiában honos úgynevezett brâncovenesc stílusban kereste. Ion Mincu a Constantin Brâncoveanu havasalföldi fejedelem (1688–1714) idejében épített templomokat, palotákat vette példaképül, amelyeket a bizánci, a reneszánsz, a barokk és a román népi építészet keveredése jellemzett. E stílust később a fejedelemről brâncovenesc stílusnak nevezték. A századfordulón Ion Mincu által kezdeményezett népies ihletődésű építészeti stílust a román szakirodalom „neoromânesc” néven tartja számon. Fordításban leginkább a neoromán lenne megfelelő rá, de ez a kifejezés nem használható, mivel ezzel a névvel a 19. századi romantikus építészetnek a román stílusból ihletődő válfaját jelölik, amelynek a román megfelelője „neoromanic”. Emiatt jobb híján a neobrâncovenesc elnevezést használtuk. A magyar nyelvű szakirodalomban használatos a neobizánci elnevezés is, de véleményünk szerint ez nem fedi teljesen a valóságot, mivel a 17. század végén, Brâncoveanu fejedelem idejében a bizánci elemeket nem stílustisztán alkalmazták, hanem keverten a reneszánsz, a barokk (Moldávban a gótika) és a népi építészet forrásaiból is merítve.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Traian tér 20.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com