Sor- és kódszáma a műemlékek lajstromában: BH-II-m-B-01063.
Muzeului utca 5. Az utca régebbi elnevezései: Eötvös Józses (1940), 

A múzeum épületét 1895-ben építették, majd 1910-ben bővítették eklektikus stílusban.

A nagyváradi múzeum története 1872-vel kezdődik. Ekkor alakult meg a Bihar Megyei Régészeti és Történelmi Egylet. Az összegyűjtött régészeti anyagokat egymást követően több helyen is kiállították, mígnem Schlauch Lőrinc bíboros telket ajánlott fel a múzeum építésére. Gyűjtést indítottak, és tervpályázatot írtak ki. A pályázatot id. Rimanóczy Kálmán nyerte el 1891-ben. Két év múlva utat nyitottak a Schlauch-kert irányából a Fő utca felé. Ennek az új utcának mentén kezdtek a múzeum építéséhez, amely 1895. november 1-jére épült fel. 1896. június 27-én nyitották meg ünnepélyesen az új múzeumot.

Mivel a kiállított tárgyak egyre szaporodtak, 1910-ben ifj. Rimanóczy Kálmán terve alapján az addigi kilenc termet újabb öt (két földszinti és három alagsori) teremmel bővítették. A nagyterembe vezető kőből készült neoreneszánsz faragott díszkaput még 1895-ben Bunyitay Vince saját költségén készíttette.

A múzeum anyagát 1979-ben átszállították a római katolikus püspöki palotába, ahol megnyitották a Körösvidéki Múzeumot. Ezt az épületet pionírházként, majd 1990 után gyermekek klubjaként hasznosították.

Az eklektikus, túlsúlyban neoreneszánsz stílusjegyekkel épült múzeum portikuszszerűen kiképzett jón fejezetű páros oszlopos főbejáratát timpanon koronázza. Tőle jobbra és balra két-kéttengelyes ereszes lezárású rész következik, melynek falfelületét vállpárkányra futó zárköves ívezetes megoldású ablakok törik át. A két szélső, bábos attikában végződő rizalit sávozott falmezejét aedikulás ablak töri át háromszögű timpanonnal. Hasonló ablakok sora látható a mellékhomlokzaton is, a dórfejezetű pilaszterek által határolt falmezők közepén. Egyébként a sarokrizalitokat is dórfejezetű pilaszterek szegélyezik. Az 1895-ben emelt mellékhomlokzatot kőbábos attika koronáza, de a toldalékrészt már nem. A múzeum egyenes lezárású ablakokkal megvilágított magasabb központi nagyterme fölé kupolát építettek.

Az eredetileg is múzeumnak készült épületnek elsősorban a funkcionalitása méltatható, sajnos a megrendelő és a tervező sem gondolt arra, hogy igen hamar „kinövi” majd az épületet a gyűjtemény.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Muzeului utca 5.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com