Sor- és kódszáma a műemlékek lajstromában: 232. BH-II-m-B-01074.
Republicii utca 6. Az utca régebbi elnevezései: Rákóczi (1940–1945), Regele Ferdinand (1920), Rákóczi (1900), Fő utca (1890), Nagy utca (1727).

Az orsolyiták Szent Anna tiszteletére felszentelt templomát 1774-ben építették, majd 1858-ban homlokzatát romantikus stílusban átépítik. 

Az Orsolya-zárda első épületeivel egyszerre építették a Szent Anna-templomot is, és 1774. október 29-én szentelték fel. A barokk korban még fatornya volt. Akárcsak a zárda esetében, itt sem ismerjük a tervező építész nevét. Amikor a zárda gótizáló kiképzést nyert, 1858-ban Győrffy László nagyprépost jóvoltából a kis templom homlokzatát is újjáalakították ugyanebben a stílusban. Legutóbb a 20. század fordulóján külsőleg felújították.

1858-ban a „roskadozó kis fatorony helyett a kápolna jobboldalán kőtornyot emeltetett. [...] A templom homlokzata is gótizáló kiképzést nyert: a csúcsíves kapu, fölötte a nagy ablakrózsa, s a lépcsőzetes oromfal, a karcsú, négyszögletes torony csúcsíves ablakai és szerény mérmű-díszítményei ugyancsak a 19. század második felének pseudogotikus ízlését tükrözik, mely Váradon Szaniszló püspök átépítéseit általában jellemezte” – állapította meg Biró József. A gótikus stílusra jellemző építészeti elemek általában egyszerűsített formában jelennek meg a templom homlokzatán, mint például a kapu béllete, bélésfala. A kapu ívmezejében egy latin nyelven írt szöveg emlékeztet a templom építtetőjére, illetve az építési évre.

Az egyhajós templom belül három szakaszra osztott: a bejárat feletti dongaboltozatú orgonakarzatra, a csehboltozású középrészre és a szentélyre. Összhossza 15 méter, szélessége a szentélyben 7,2 méter, míg a középrészben 8,7 méter.

A kívül romantikus, belül a barokk kort idéző kis templom különösebb művészi jelentőséggel nem bír. Ennek ellenére történeti értéke miatt joggal sorolták a műemlékek sorába.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Republicii utca 6.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com