ÖRVÉND - URVIND

ALSÓLUGAS – LUGAȘU DE JOS KÖZSÉG

A Nagyvárad–Kolozsvár főútvonalon fekszik, Nagyváradtól 28 km-re. Első írásos említése 1282-ből származik, Vluend néven, mint a Csanád nemzetség birtoka. 1389: Wruend, 1478: Eorwind. Neve a magyar örvény – vízforgás, forgó – főnév -d képzős származéka.

 

Református templom

Örvénd 196. szám.

A templom nyugati része 1600 körül épült. 1808-ban bővítették ki, klasszicista stílusban és tornyot építettek elé. 2005-ben a tetőszerkezetet javították, 2006-ban külső felújítást végeztek.

Egyhajós templom, nyugati homlokzata előtti toronnyal. A torony földszinti és első emeleti része lizénás-tükrös díszítésű. Toronyalatti bejárata egyenes lezárású. Fölötte kerek ablak látható. Első emeletén nagy ovális ablak, a másodikon félköríves ablakok nyílnak. Sokoldalú, karcsú toronysisakja alatt óraíves párkányt képeztek ki. A toronysisakon az 1918-as évszám olvasható.

Hajóját lépcsős támpillérek veszik körül. Keleti vége a nyolcszög három oldalával zárul. Ablakai szegmensíves záródásúak. A hajó síkmennyezetű. Karzata a nyugati végében áll, két, lábazatos, fejezetes oszlop tartja. Szószéke az északi falon áll.

A templom udvarán világháborús emlékmű és egy kopjafa áll, Örvéndi Pál emlékére.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Örvénd 196. szám.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com