Római katolikus templom

Rózsák (Trandafirilor) utcája 65. szám.

Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. A templomot 1826-ban szentelték fel, melyet a bejárat feletti évszám is igazol. Klasszicista stílusú. A templom külsejét 1937-ben és 1990-ben,

belsejét 1959-ben és 1988–1989-ben újították fel.

Leírása: A község központjában, a református templom mellett áll. Egyhajós, északi homlokzati tornyos, a déli szentélyzáródás fölött kontyolt nyeregtetős templom. Torony alatti főbejárata szegmensíves lezárású. Vízszintes szemöldöke fölött az 1826–1973-as évszám olvasható. A koronázópárkány fölött timpanon látható. Mind a torony, mind az oldalhomlokzatok lizénás-tükrös tagolásúak. Mind a torony, mind a hajó összes ablakai félköríves záródásúak, záróköves kereteléssel, könyöklőpárkánnyal és szegmensíves szemöldökkel. A torony második emeletének széleit jon fejezetes pilaszterek díszítik. Toronysisakja alatt barokkos óraíves párkány. A főhomlokzaton két vakablak látható. A hajó hevederívekkel tagolt dongaboltozatos. Oltárképe és hatregiszteres orgonája 1830-ból származik. Az életnagyságú Mária-szobrot Tirolból hozták 1912-ben. A templomkertben feszület és Szent István egész alakos szobra található.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Bihar, Rózsák (Trandafirilor) utcája 65. szám.

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com