Székely László 1877. augusztus 3-án született Nagyszalontán. Hétgyermekes, kálvinista családban nőtt fel. Édesapja Székely Mihály okleveles építőmester, építési vállalkozó, édesanyja pedig Mados Zsuzsanna volt. Iskolai éveit a nagyszalontai református algimnáziumban kezdte, az ötödik osztályt Iglón, a gimnázium utolsó három osztályát pedig a Máramarossziget Református Kollégiumban végezte. Az érettségi vizsga után tanulmányait a budapesti Királyi József Műegyetem építészeti karán folytatta, ahol 1900-ban diplomázott, kíváló eredménnyel. Az építész-oklevél megszerzése után, állami ösztöndíjjal tanulmányi útra mehetett Olaszországba, ahol közelebbről tanulmányozhatta a középkori építészetet. 

Hazatérte után Czigler Győző budapesti magántervezőirodájában helyezkedett el. 1902 április 5-én vette el első feleségét Bányász Mária Erzsébetet, akitől 1910. november 14-én vált el. 1912 július 16.-án Temesváron újranősült, Lichtscheindl Viola kisasszonnyal. 

Telbisz Károly, Temesvár akkori polgármestere, Czigler Győző tanácsára, Székely Lászlót kérte fel egy, a városban frissen megnyitott műépítész állásra. Székely, 1903. április 8-án tette le Temesváron a hivatali esküt. 

Karrierje során középületeket, iskolákat, szanatóriumokat, ipari létesítményeket, bérpalotákat, családi villákat és magánházakat egyaránt tervezett. 

Általa tervezett, nevéhez köthető épületek: 

  • Városi Közvágóhíd, Nagybecskerek, Szerbia;
  • Görögkeleti szerb püspöki palota és székesegyház, Versec, Szerbia;
  • Józsefvárosi Önkéntes Tűzoltók laktanyája és figyelőtornya, Temesvár, Románia;
  • Városi Vízierőmű és Villanytelep, Temesvár, Románia;
  • Mária-emlékmű és -kápolna, Temesvár, Románia;
  • Városháza, Nagyszalonta, Románia;

Nagyszalonta városháza

  • Állami Főgimnázium, Nagyszalonta, Románia;
  • A Délmagyarországi Gazdasági Bank székháza, Temesvár, Románia;
  • A Gyulai-féle Első Kötött- és Szövőttiparárugyár, Temesvár, Románia;
  • Első Kötött- és Szövőttiparárugyár, Gyula, Magyarország
  • A Temesvári Kegyesrendi Főgimnázium, ennek temploma és rendháza, Temesvár, Románia;

A Temesvári Kegyesrendi Főgimnázium, ennek temploma és rendháza,
a mai Gerhardinum Római Katolikus Líceum 

  • Miasszonyunk iskolanővérek zárdája és iskolája, Temesvár, Románia;
  • Erdőőri Szakiskola, Temesvár, Románia;
  • Gyárvárosi községi elemi fiú- és lányiskola, Temesvár, Románia;
  • Emmer bérpalota, Temesvár, Románia;
  • Králik László bérháza, Temesvár, Románia;
  • Brück bérpalota, Temesvár, Románia;
  • Az Első Temesvári Takarékpénztár székháza és bérpalotája, Temesvár, Románia;
  • Magyar általános Hitelbank székháza és bérpalotája, Temesvár, Románia;
  • Weisz Mór szesznagykereskedő villája; Gyula, Románia;
  • Neuhausz Ernő bérpalotája, Temesvár, Románia;
  • Dauerbach bérpalota, Temesvár, Románia;
  • A Széchenyi Részvénytársaság bérpalotája, Temesvár, Románia;
  • Hilt- és Vogel-féle bérpalota, Temesvár, Románia;
  • Kereskedelmi és Iparkamara épülete, Temesvár, Románia;
  • Erzsébetvárosi csendőrlaktanya, Temesvár, Románia;
  • Az Ipari Szindikátus székháza, Temesvár, Románia;
  • Erzsébetvárosi telekház, Temesvár, Románia;
  • Pokomándy Sándor villája, Temesvár, Románia;
  • Rieger Ferenc villája, Temesvár, Románia;
  • Darvas Gábor villája, Temesvár, Románia;
  • Margit villa, Temesvár, Románia;
  • Victor Blășian villája, Temesvár, Románia;
  • Lindner villa, Temesvár, Románia;
  • A Regatta Sportklub székháza, Temesvár, Románia;
  • Hungária fürdő, Temesvár, Románia;
  • Székely Mihályné bérháza, Temesvár, Románia;
  • Kis Károly bérháza, Temesvár, Románia;
  • A Városliget főbejárata, Temesvár, Románia;
  • Bérpalota, Temesvár, Románia;
  • A gyárvárosi román görögkeleti Szent Illés templom, Temesvár, Románia;
  • A városi Menházalap bérpalotája, Temesvár, Románia;
  • A Zsidó Liceum bentlakása, Temesvár, Románia;
  • Nagy Károly villája, Temesvár, Románia;
  • A Kovács család villája, Temesvár, Románia;
  • Jakobi Kálmán villája, Temesvár, Románia;
  • Csasznek villa, Temesvár, Románia;
  • Cornel Mikloși villája, Temesvár, Románia;
  • Magánvilla, Temesvár, Románia;
  • Petőfi emlékmű, Temesvár, Románia;
  • Darvas család síremléke, Temesvár, Románia;
  • Kasztory család síremléke, Temesvár, Románia;
  • Czinczár Adolf háza, Gyula, Magyarország;
  • Dr. Beniczky György úrilaka, Fólya, Románia;
  • Farach Józef családi háza, Detta, Románia;
  • Hat ház munkásotthonok, Temesvár, Románia;
  • A Felső Kereskedelmi Iskola, jelenleg Városháza, Temesvár, Románia;
  • Dr. Kakuk János szanatóriuma, Temesvár, Románia;
  • Székely Klára és Olga – a műépítész lányai – ikerháza,Temesvár, Románia;
  • A Weisz család villája, Temesvár, Románia;
  • A Weisz Keppich villa, Temesvár, Románia;
  • Tótisz Rezső villája, Temesvár, Románia;
  • Tótisz Alíz villája, Temesvár, Románia;
  • Dr. Bíró Jenőné háza, Temesvár, Románia;
  • Sütő Béláné háza, Temesvár, Románia;
  • Bérpalota, Temesvár, Románia;
  • Magyar Ház, Temesvár, Románia;
  • A józsefvárosi római katolikus elemi iskorla, jelenleg a Bartók Béla Elméleti Líceum épülete, Temesvár, Románia; 

Székely László műépítészeti pályáját megtörte az első világháború kitörése. Bánságban, Temesváron is leálltak a korábban elkezdett építkezések. 1922-ben kérte a nyugdíjazását a városi műépítészi posztról. A továbbiakban magánépítkezéseken dolgozott. 1934. január 23-án hunyt el Temesváron. 


Források

Film készült Székely Lászlóról, a Temesvár arculatát meghatározó építészről

Székely László újrafelfedezése: a „tájidegen” lakossággal is megismertetik, kinek az alkotói zsenijét tükrözi Temesvár

Szekernyés János: Székely László, Kolozsvár, 2002. 


Indoklás

Székely László építésznek számos érdeme van, amelyek indokolják, hogy bekerüljön a külhoni települési az értéktárba. 

Temesvár főépítészeként, a város neki köszönheti egyedi és egységes külalakját. Nemcsak a különálló épületeket tervezte meg nagy szakértelemmel, hanem a városrendezés szempontjából is kiemelkedő jelentőségű a munkássága. 

Az értéktárba beválogatott építészeti alkotások hosszú távú hatással lehetnek a jövő generációkra. Épületeinek nemcsak esztétikai értékük van, hanem bemutatják az építészeti tervezés magas szintű szakértelmét és tudását is – akár művészi szinten is. Éppen ezért Székely László munkái inspirálóak lehetnek az utókor számára, és elősegíthetik az építészeti tervezés és kreativitás fejlődését. 

Mivel sajnos sok, általa tervezett épületen már nem található meg Székely László neve, nincs emléktábla, illetve semmilyen tájékoztatás az építés korszakáról sem – azzal, hogy az életműve bekerül az értéktárba, biztosíthatjuk ezt az információt, tudást az utókor számára. 
Mindezek az érvek indokolják, hogy Székely László építészt felvegyék az értéktárba, hogy munkássága és alkotásai megőrzésre kerüljenek, és továbbra is inspirálhassák a jövő generációkat az építészeti tervezés terén. 


A javaslatot benyújtó neve: Arany János Emlékmúzeum 

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com