SZÉKELYHÍD – SĂCUENI

     A Nagyvárad–Szatmárnémeti főútvonal mentén fekszik, Nagyváradtól 44 km-re. Első írásos feljegyzése 1278-ból származik, Zekylhyd formában. 1325. Zekulhyda, 1338. Scekelhyd, 1401–1402. Zekelhyda. A névadás idején az itt lakó székelyek átkelőhelyére, hídjára utal az Ér mocsarain keresztül.

 

Református templom

Sor- és kódszáma a műemlékek lajstromában: 352, BH-II-m-B-01194

Templom tér (Crișana) 37. szám.

     A 13. század utolsó negyedében épült templom helyén áll, amelynek az északi hajófal mintegy háromötödét kitevő keleti szakasza az első templom hajójához tartozott. A 14. század második felében, vagy a 15. században történt a kibővítés: lebontották a régi szentélyt és a tízszög öt oldalával záródó új, gótikus szentélyt építettek. Ugyan akkor a hajót kitoldották nyugat felé kilenc méterrel. A szentélyhez északon három támpillérrel megerősített sekrestyét építettek. Ez is egy előző sekrestye alapjaira épült. Később elfalazott bejárata ma is látszik a szentélyben. A bővített templom terébe nyugatról és délről egy-egy körte- és pálcatagos kapu nyílt, az utóbbinál sajátos, kiugró lábazati megoldás figyelhető meg. Mindezeket az Emődi Tamás által vezetett, 1995–1996-os évi tatarozási munkálatok alatt tárták fel. A hajónak a szabálytalan támpillér-közökből ítélve nem volt boltozata, de a szentélynek igen, amelynek záróköveit már rég ismerték. A kétszakaszos boltozat egykori keleti, hétsüveges szakaszának zárókövére a Zólyomi-család címere került: egy nyílvesszővel átlőtt nyakú madár, míg a nyugati, keresztboltozatos szakasz zárókövére a kettős keresztesvágásos országcímer. A szentélyfalban előbukkant még egy szentségtartó. Ezek az igényes kőfaragó munkák a 15. század utolsó negyedében készülhettek, megrendelőik a Mátyás királytól várépítési engedélyt nyert Zólyomi testvérek voltak.

     A harmadik jelentős átalakítása valószínűleg nem sokkal 1710 előtt történt. Ekkor a hajót két méterrel szélesítették dél felé. Ekkor került a déli kapu a barokk hajófalba. 1710-ben új famennyezetet kapott, 1714-ben pedig az 1688-ban leégett fatorony helyébe újat ácsoltak. A ma is álló homlokzati tornyot 1792–1796 között építették. 1808-ban épült a déli előcsarnok. Bútorzatát 1810-ben készítették. 1865-ben felújították a mennyezetet, 1886-ban új fedélszéket készítettek. 1888-ban a Biharvármegyei Régészeti és Történelmi Egylet alelnökének, Gyalókay Lajosnak jelenlétében a hajó nyugati végében egy középkori kriptát találtak. 1995– 1996-ban megújult a teljes templomkülső és belső, berendezéseivel együtt. Lapidáriumot rendeztek be a déli előcsarnokban és a szentély keleti végében.

     Egyhajós, kontyolt nyeregtetős templom, nyugati homlokzata előtti barokk toronnyal. 47 méter magas. A lekerekített sarkú torony széleit teljes magasságában lizénák díszítik. Az emeleteket két párkány választja el. Toronyalatti bejárata félköríves záródású. Fölötte kerek világítóablak áll. Az első párkány fölött egy kisebb félköríves ablak, a felső emelet négy oldalán pedig szalagkeretelt, félköríves záródású ablakok állnak, kis kiülésű könyöklőpárkánnyal. Barokk hagymasisakja alatt óraíves koronázópárkány látható, óraszámlappal. A torony jobb oldalán kis építmény áll, külső karzatfeljáróval. A hajót három-három 18. századi, félköríves záródású, szalagkeretes ablak világítja meg. Déli bejárata előtt egy konzoltornyocskákkal díszített oromfalas előcsarnok vagy portikusz áll. Oromfalán egy Zólyomicímeres fülkezáradék, amely a hajdani tabernákulum oromzatát díszítette. A hajót és a szentélyt szabálytalanul rakott, nyeregtetőszerű kiképzett vízvetőkkel rendelkező támpillérek veszik körül. Szentélye a sokszög öt oldalával zárul, amelyet négy ablak világít meg. Két szentély-támpillér közé ékelődve egy karzatfeljáró építménye látható.

     A templombelső egységes térhatású, mert a diadalívet elbontották, s jelenleg teljes egészében szegmensívelt dongaboltozat fedi, amely egy kettős övpárkányra támaszkodik. Déli falán álló díszes barokk szószékét 1810-ben készítette egy Kerekes nevű diószegi mester. Ezzel egykorú empire bútorzata. A kegyúri stallum, a padok mellvédjei és a déli kapu faajtaja historizáló, gótikus elemekkel díszített. A templom két végében egy-egy karzat áll, amelyeket két-két faragott oszlop támaszt alá. A keleti, a hajdani szentélybe épített orgonakarzaton csúszkaládás mechanikus orgona áll. Benedikt Komornik építette 1820-ban, javították 1854-ben, 1952-ben, majd 1998-ban Molnár József restaurálta. A szentély és a hajó találkozásánál, az északi falba beépítve találjuk az 1588-ben elhunyt Zólyomi Tamás sírhelyének figurális tumbafedőlapját. A dombormű Zólyomi Tamást ábrázolja páncélzatban, jobbján kard, bal kezében buzogány.

     Szintén az északi falba beépítve láthatjuk a már említett két zárókövet. A szentélyben, az orgonakarzat alatt látható a lapidárium, s a hajdani kazettás mennyezet néhány darabja.

A portikuszban találjuk a tűzoltószövetség emléktábláját. A templomkertben egy kopjafa áll az 1848-as hősök emlékére, valamint a hajdani vármakettje.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Templom tér (Crișana) 37. szám

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com