1084-ben Mercurius őrkanonok kisbereki, fából épült családi monostorában meglelték az 1083. augusztus 20-án szentté avatott I. István királyunk földi maradványaiból hiányzó, korábban rejtélyes módon eltűnt jobb kart – „Szent Jobb” –, a gyűrűvel.

A Hartvik-legenda alapján rekonstruált történet szerint 1083-ban – amikor István királyt szentté avatták – a Székesfehérváron eltemetett uralkodó földi maradványait jelentős erőfeszítések nyomán sikerült csak kihantolni. Ezt megelőzően – 1061-ben –, félve attól, hogy a pogány lázadások következtében István király teteme elveszhet, a sírt feltárták, hogy biztonsági intézkedések után megvalósulhasson az újratemetés. Ekkor történhetett, hogy az éppen a székesfővárosban kincstárnokként tartózkodó Mercurius őrkanonoknak valamiképpen alkalma nyílott a jobb kar leválasztására, és elszállítására egy Berettyó melletti településre, Berekisbe.

A Szent Jobb végtag egy része már korábban, míg a leválasztott kézfej, minden valószínűség szerint a 15. század első évtizedeiben elkerült az apátság birtokából. Az előbbi Nagy Lajos királyunk idején, a lengyel-magyar perszonálunió korában került Lengyelországba, míg a kézfej eddig ismeretlen időpontban és körülmények között, de mindenképpen 1430 előtt került vissza Székesfehérvárra.

A Szent Jobb relikvia – ha fizikailag nem is –, de szakrális ereje révén, szellemiségében mindig oltalmazta, védelmezte a „Neki” korábban évszázadokra menedéket nyújtó község lakóinak sorsát. Az itt élők máig vallják, gondolják, remélik, hogy a relikvia akár egy kis darabkája egyszer fizikai valóságban is visszatér majd hozzájuk.

Forrás: Hegyköz Kollégium, Dukrét Géza és Lenkei Róbert (szerk.), 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Szentjobb

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com