TENKE - TINCA

A Fekete-Körös jobb partján fekszik, 40 km-re Nagyváradtól, déli irányban. Első írásos említése 1338-ból származik, Tenky néven. 1355. Tenke, 1602. Thenke. Neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév előzménye a magyar tönk főnév lehetett.

 

A gyógyfürdő bejárata

Mióta ismerik a fürdőt, nincs rá adat. 1830 körül megvásárolta a római katolikus püspökség. 1842–1844 között Boglucz József bérelte. Ezt követően még sokan bérelték. 1874–1875-ben korszerűsítették, Nagy Mihály bérlő idejében. Ekkor 20 vendégszobával rendelkezett és 18 kádban és két gőzkádas szobában lehetett fürödni. Ekkor épült az a kis jellegzetes torony, amely az 1-es pavilonhoz tartozik, amely a fürdő emblémája lett. Az utóbbi száz évben készült képeslapokon ez látható. 1892-ben a püspökség eladta Vad Mihálynak, majd 1901-ben dr. Soós József tulajdonába került. Az államosítást követően, 1951-ben megyei rangú, majd a hetvenes években országos rangú fürdőnek nyilvánították. Az 1990-es évek elején, vásárlás útján, öt magánszemély tulajdonába ment át. 2001–2002-ben az 1-es pavilont felújították, de mivel falai a nedvességtől tönkrementek, használaton kívül helyezték. Vizét emésztőszervi betegségek gyógyítására használják.

A tornyot 1874–1875-ben építették historizáló stílusban. Egyik oldalával ráfekszik az épületre. A földszinten nyitott félköríves árkádokkal rendelkezik, amelynek két lábazatos oszlopa és két lábazatos pilasztere van. Az emelet faberakásos falazatú, oldalanként csúcsíves deszka-oromzattal zárul. Tetején négyszögű, hegyes torony áll, rajta gömb és szélzászló. A források medencéi még a 19. századból valók.

Forrás: Nagyvárad és Bihar megye épített öröksége, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán, 2016

Részletek

  • Kategória:

    Térségi értékekTelepülési értékek

  • Díjazás dátuma:

    –

  • Cím:

    Tenke

  • E-mail cím:

    bh.ertektar@gmail.com